What's new

Check URBACT's latest stories, updates and events!

 

  • „A tudásátadás elsősorban nem város és város között, hanem ember és ember között történik” – Interjú a nyíregyházi TechRevolution projekt vezetőivel

    Nyíregyháza az utóbbi néhány évben jelentős lépéseket tett a gazdaságfejlesztéshez és a digitális gazdaság megerősítéséhez szükséges infrastrukturális és személyi feltételek, valamint az ezeket megalapozó működési modell megteremtésében. Jelenleg zajló URBACT projektjükről, az erre épülő további fejlesztéseikről, illetve az elmúlt időszak kihívásairól, jövőbeli tervekről a projekt képviselőivel Bartók Dáviddal és Kézy Bélával beszélgettünk.

    Tímea Jaschitzné Cserni

    See more
  • Célunk, hogy az itt tanuló külföldi diákok otthon érezzék magukat városunkban – Interjú a Welcoming International Talent projekt képviselőjével

    A külföldiek már évtizedek óta jelen vannak Debrecen vérkeringésében, hiszen egyetemvárosként a rendszerváltást megelőzően is népszerűek voltak a felsőfokú képzések a külföldiek körében is, és ez a 21. századra tovább erősödött: mára 7000-nél is több hallgató él Debrecenben.

    Tímea Jaschitzné Cserni

    See more
  • Leitdokument für die Stadtentwicklung in Europa: Die Neue Leipzig-Charta

    Am 30. November 2020 haben die für Stadtentwicklung zuständigen Ministerinnen und Minister der europäischen Mitgliedstaaten die Neue Leipzig-Charta verabschiedet. Das informelle Ministertreffen unter deutscher EU-Ratspräsidentschaft fand aufgrund der Corona-Pandemie online statt. Bei der Veranstaltung gratulierten die Mitgliedstaaten, EU-Kommissarin Ferreira, das Europaparlament, weitere EU-Institutionen, die OECD sowie europäische Regionen und Städte zu dem gelungenen neuen europäischen Leitdokument für eine nachhaltige Stadtentwicklung. Positiv hoben sie insbesondere hervor, dass die Charta den Fokus auf Gemeinwohlorientierung und handlungsfähige Kommunen richte. Dies spiegelt auch der Titel „Die transformative Kraft der Städte für das Gemeinwohl“ wider. Die Charta bietet einen strategischen Kompass, an dem sich Gemeinden, Städte und Metropolen aller EU-Mitgliedstaaten ausrichten können. Entscheidend wird es jetzt allerdings sein, inwieweit das Leitdokument seinen Weg in die kommunale Praxis findet. Dafür müssen alle Ebenen ihren Beitrag leisten und unterstützende Rahmenbedingungen schaffen: Die Städte selbst, die Regionen und Nationalstaaten, ebenso wie die EU und die europäischen Institutionen.

    Heike Mages

    See more
  • L’Italia dei Transfer Network – Ogni dipendente comunale può essere un innovatore: l’esperienza di Torino e delle città di InnovaToR

    Il primo approfondimento del Punto Nazionale URBACT sui risultati dell’azione di trasferimento promossa grazie ai Transfer Network di URBACT. Raccontiamo il progetto InnovaTo-R e il trasferimento della pratica della competizione tra dipendenti locali che Torino ha portato avanti negli ultimi anni con un gruppo di città europee, tra cui Parigi, Porto e Cluj-Napoca.

    sdantonio

    See more
  • Prázdné domy jako jedinečná příležitost k rozvoji s přidanou hodnotou

    V každém českém městě, ne-li v každé vesnici se nachází prázdný, dlouhodobě nevyužívaný dům. Máme tedy co dočinění s desetitisíci prázdnými, chátrajícími budovami různých typů a funkcí, které v minulosti plnily. Postavený dům však nemá být prázdný, budovy mají svou hodnotu, kterou je potřeba jen trochu oprášit. Dejme proto minulosti budoucnost!

    Eliska Pilna

    See more
  • Felmérés az URBACT programról

    Az URBACT egy európai területi együttműködési program, amely 2002 óta lehetővé teszi az európai városok számára, hogy hálózatokat képezve egymástól tanuljanak, fejlesszék kapacitásaikat, és jobb, integráltabb várospolitikát alakítsanak ki.

    Tímea Jaschitzné Cserni

    See more