Európa-szerte számos település szembesül hasonló kihívásokkal. Miközben az egyik település még keresi a megfelelő megoldásokat, egy másik, hasonló problémákkal küzdő település talán már kipróbált egy módszert, amely sikeresnek bizonyult. Ahogyan Themis Christophidou, az Európai Bizottság Regionális és Várospolitikai Főigazgatóságának főigazgatója is kiemelte a 2026-os URBACT City Festival nyitó plenáris ülésén: „A legnehezebb feladat, hogy egymásra találjunk.”
Szeptember végén, két napon át Nikóziában (Ciprus) éppen ez állt a rendezvény középpontjában. A hetedik alkalommal megrendezett URBACT City Festival 32 országból mintegy 500 települési szakembert és döntéshozót hozott össze, akik több mint 300, nemrégiben lezárult URBACT-hálózatban részt vevő települést képviseltek. A cikk ízelítőt ad a rendezvényen zajló sokszínű és inspiráló tapasztalatcseréből.

A rendezvény helyszíneinek bemutatása
Az URBACT jól bevált hagyományaihoz híven, szakítva a hagyományos konferenciák megszokott formátumával, a 2026-os URBACT City Festival három ikonikus nikóziai helyszínen zajlott: az Eleftheria (Szabadság) téren, a Royal Hallban és az Old GSP téren.
Charalambos Prountzos polgármester, a rendezvény házigazdája, Nikóziát „rétegekből álló városként” mutatta be, ahol a velencei városfalak, a görög, római és oszmán örökség, valamint a Zaha Hadid által tervezett híd egymás mellett vannak jelen. Patrina Taramidou, a ciprusi Belügyminisztérium képviseletében hozzátette, hogy a településeken válnak az európai prioritások kézzelfoghatóvá, és itt gyakorolnak közvetlen hatást az emberek mindennapi életére. A versenyképesség és az innováció Európa településein kezdődik, ugyanakkor a társadalmi kohézió továbbra is az európai projekt egyik alapvető értéke.
Jenny Koutsomarkou, az URBACT Közös Titkárságának tudásmegosztásért és kommunikációért felelős vezetője szerint a fesztivál mindenekelőtt arra adott lehetőséget, hogy bemutassák az eredményeket: a települések két és fél éven át tartó hálózati együttműködése során megvalósított helyi intézkedéseket és innovatív megoldásokat.
Az eredményeket egy Marketplace keretében mutatták be, amely az URBACT City Festival történetében első alkalommal a nagyközönség számára is nyitott volt. A helyi intézkedéseket bemutató piactér így a házigazda településről és Ciprus más részeiről érkező, a településfejlesztés iránt érdeklődők számára is látogathatóvá vált.

Nicosia (CY), URBACT City Festival. URBACT / Giorgios Michael
Tizenhat tematikus szekció, számos nézőpont az európai települések jövőjéről
A fesztivál programja számos tematikus szekciót kínált, amelyek az európai települések jelenét és jövőjét meghatározó kérdésekre irányították a figyelmet. A témák között szerepelt többek között a városi mobilitás, az egészség és jóllét, a városi gazdaságok zöldítése, valamint a tehetségek helyben tartása. A szekciók azonban nem csupán a települési kihívások megvitatásáról szóltak: a helyi szakemberek bemutatták azokat a megoldásokat is, amelyeket kidolgoztak, kipróbáltak és a gyakorlatban megvalósítottak. A levont tanulságoktól a kézzelfogható eredményekig a beszélgetések egyaránt rávilágítottak arra, hogy az európai települések milyen eredményeket érhetnek el, ha tanulnak egymástól, és az ötleteket konkrét intézkedésekké formálják.
Íme néhány érdekes gondolat és tapasztalat a tematikus szekciók beszélgetéseiből.
Digitális átállás: senki ne maradjon le a digitalizációról. A települések egyre inkább felismerik, hogy a digitális kirekesztettség nem csupán az idősebb korosztály problémája. Marina Serrano, a spanyolországi Mollet del Vallès képviseletében, a DIGI-INCLUSION hálózat vezető partnereként elmondta, hogy a települési önkormányzat többféle érintetti csoportot azonosított: az internet-hozzáféréssel nem rendelkező fiataloktól kezdve az eszközökkel nem rendelkező családokig. A pontos helyi adatok azonban sok esetben hiányoznak. Az egyik legfontosabb elindított intézkedés egy önkormányzati felmérés, amelynek során a válaszokat természetesen nem online, hanem személyesen gyűjtik össze.
Az olaszországi Arezzo esetében Alma Serica ismertette, hogy a TechDiversity projekt keretében végzett munka feltárta: a lakosság 13%-a a NEET-csoportba tartozik, vagyis nem vesz részt oktatásban vagy képzésben, és nem is dolgozik. Ennek hatására létrehoztak egy, az informatikai ágazatban a nemek közötti esélyegyenlőséget vizsgáló megfigyelőközpontot, valamint egy olyan kapcsolatépítő rendezvényt szerveztek, amelyen 45 NEET-fiatal találkozhatott hét technológiai, elektronikai és mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalat képviselőivel. A kisebb léptékű kísérleti kezdeményezés olyan sikeresnek bizonyult, hogy a település jelenleg egy digitális innovációs központ létrehozását vizsgálja, amely állandóvá tenné ezeket a találkozásokat, és a tartósan munkanélküliek, valamint a migránsok számára is elérhetővé tenné a lehetőséget.
Lakhatás: a tapasztalatok átadásától a rendszerszintű változásig. Ez a szekció azt mutatta be, hogyan vihetők át az innovatív megoldások egyik településről a másikra. Brüsszelben (Belgium) hozták létre a kontinentális Európa első közösségi földalapú modelljét (Community Land Trust). Az Urban Innovative Actions program által finanszírozott Calico projekt keretében a városrégió bemutatta, hogyan lehet a földterület költségét leválasztani a lakhatás költségéről, miközben célzottan az alacsony jövedelmű családokat, az idősebb nőket, az egyszülős családokat és a Housing First program résztvevőit támogatják. A modell az otthonteremtés mellett a közösségépítést is szolgálja. A Cities 4 Cohousing URBACT-hálózaton keresztül történő átadásával a Calico így már nem csupán egy lakásfejlesztési projekt, hanem egy átfogó lakhatási modell példája.
Az ipari térségben elhelyezkedő spanyolországi Getafe példája a lakhatáshoz való jog és az energiához való hozzáférés összekapcsolásának jelentőségére hívta fel a figyelmet. Az önkormányzat Energetikai Szegénységet Vizsgáló Egysége (Energy Poverty Intelligence Unit) megállapította, hogy az épületek 80%-a nem energiahatékony, a lakosság egynegyedét pedig energiaszegénység érinti. Az EmPoweringUs hálózaton keresztül Getafe arra mutatott rá, hogy a megfizethetőséget nem elegendő a lakás megvásárlásának vagy bérlésének pillanatában vizsgálni: a folyamatos energiaköltségeket is figyelembe kell venni.

Nicosia (CY), URBACT City Festival. URBACT / Giorgios Michael
Éjszakai gazdaság. A fesztivál egyik kiemelt témája különösen nagy érdeklődést váltott ki: az éjszakai város kérdésköre. A 2NITE, a CITISENSE és a Cities After Dark hálózatok részvételével megvalósuló szekció azt vizsgálta, hogyan maradhatnak a közterületek napnyugta után is pezsgőek, biztonságosak és mindenki számára hívogatóak. A biztonság megteremtésében a hagyományos rendészeti eszközök helyett a nemek közötti különbségeket figyelembe vevő, befogadó tervezés kapott hangsúlyt.
Ahogyan több előadó is kiemelte, a fesztivál egy olyan folyamat lezárását jelentette, amelynek során az éjszakai városról szóló gondolkodás a „kockázatok tere” helyett az „lehetőségek tere” megközelítés felé mozdult el. Ennek méltó megünneplése volt a Cities After Dark hálózat közreműködésével megvalósuló Nicosia After Dark záróesemény is.

Nicosia (CY), URBACT City Festival. URBACT / Giorgios Michael
Gondolatok és tapasztalatok a fesztiválról
Dömötör Tamás, az Építési és Közlekedési Minisztérium képviseletében, az URBACT Monitoring Bizottságának tagjaként arra hívta fel a figyelmet, hogy a jó gyakorlatok átadása soha nem egyirányú folyamat: a tapasztalatokat megosztó település is új szempontokkal gazdagodik saját tevékenységének értékelése során. Mint fogalmazott, az „Innovation Transfer Network” hálózatok kulcsszerepet játszanak abban, hogy a települési innovációk ne csupán a tehetősebb országokban összpontosuljanak, hanem az Európai Unió egészében elterjedjenek.
A fesztivál piacterén számos inspiráló kezdeményezéssel lehetett megismerkedni. Alison Foster, a Fingal Megyei Tanács képviseletében az egyik EcoCore keretében megvalósított intézkedést mutatta be: egy világszínvonalú öko-ipari park kialakítását barnamezős területen, a körforgásos gazdaság alapelveire építve. „Rengeteg nagyszerű kezdeményezést mutatnak be a fesztiválon. Bárcsak több időm lenne mindegyiket meglátogatni!” – osztotta meg benyomásait.
Paulina Mol, a fesztivál első alkalommal részt vevő látogatója Krakkóból, az ARCHETHICS hálózat keretében dolgozik a disszonáns örökség újraértelmezésén. A kezdeményezés célja, hogy új életet adjon Krakkó (Lengyelország) Nowa Huta városrészében található központi térnek. A városrészt az 1940-es évek végén építették úgynevezett „szocialista városként”. „Rendkívül szemléletformáló tapasztalat volt, hogy a posztkommunista városrészben végzett helyi munkánk során szerzett tapasztalatainkat európai szinten is bemutathattuk” – mondta Paulina.
A fesztivál a jövőbe is tekintett, és az EU 2028–2034-es pénzügyi programozási időszakával is foglalkozott. Kieran McCarthy, Cork városi tanácsosa és a Régiók Európai Bizottságának tagja arra ösztönözte a településeket, hogy a rövid távú politikai szempontok ellenére hosszú távon gondolkodjanak, és az európai parlamenti képviselőkkel együttműködve lépjenek fel annak érdekében, hogy a településfejlesztési forrásokat célzottan különítsék el, ne pedig a nemzeti prioritások között kerüljenek felhasználásra.
Marcos Ros Sempere európai parlamenti képviselő megerősítette, hogy az Európai Parlament az uniós költségvetés 13%-ának településfejlesztési célú elkülönítését javasolta. Hugo Sobral, az Európai Bizottság Regionális és Várospolitikai Főigazgatóságának képviselője szerint ez azt jelzi, hogy a kérdés már nem az, van-e szerepük a településeknek az európai szakpolitikák alakításában, hanem az, hogy az uniós szakpolitikák mennyire felelnek meg a települések igényeinek.

Nicosia (CY), URBACT City Festival. URBACT / Giorgios Michael
A fesztivál saját trendfigyelői, Jolanta Reča és Øystein Leonardsen a kétnapos tapasztalatcsere tanulságait három olyan trendben foglalták össze, amelyeket a részt vevő települések magukkal vihetnek:
1. Kíváncsiság: a települési önkormányzatok folyamatosan kérdéseket tesznek fel: Mi történik körülöttünk? Miért történik? Mit tehetünk ellene vagy a változás érdekében?
2. Építő jellegű feszültség: érték rejlik abban, ha szembenézünk a nehéz kérdésekkel és vállaljuk az ezekből fakadó nézetkülönbségeket, ahelyett, hogy mindenáron igyekeznénk elhárítani az akadályokat.
3. Hosszú távú gondolkodás: a településfejlesztés hosszú folyamat, hiszen Róma – ahogyan egyetlen település sem – nem egy nap alatt épült fel.

Nicosia (CY), URBACT City Festival. URBACT / Giorgios Michael
Mi mást érdemes még tudni a 2026-os URBACT City Festival-ról?
Aligha volt még kedvezőbb alkalom arra, hogy a települések olyan partnerekre találjanak, akik ugyanazokkal a kihívásokkal szembesülnek, és már a megoldásukon is dolgoznak.
Szeretnéd újra átélni a fesztivál legemlékezetesebb pillanatait, vagy megismerni, miről szólt a 2026-os URBACT City Festival? A résztvevők beszámolóit megtalálod a közösségi médiában a #URBACTfest hashtag alatt, valamint megtekintheted a 2026-os URBACT City Festival-ról készült kisfilmet is!