Városok Világnapja 2025 – Zöld és digitális jövő a hazai városfejlesztésben

Edited on 05/12/2025

Varosok_Vilagnapja25

2025. november 6-án második alkalommal került megrendezésre a Városok Világnapja szakmai konferencia, amelyet a Nemzeti Fejlesztési Központ, az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a magyarországi URBACT/EUI kontakt pont közösen szervezett. A rendezvény idén a zöld és digitális átállás városi dimenzióira, valamint az uniós és hazai szakpolitikai keretekre helyezte a hangsúlyt.

 

A konferencia célja az volt, hogy a hazai települések számára bemutassa a közeljövő kihívásait és lehetőségeit: hogyan lehet az európai klímasemlegességi célokat a helyi fejlesztésekben érvényesíteni, miként támogatható a városi zöldinfrastruktúra, és milyen módon járulhat hozzá a digitalizáció a fenntartható városfejlesztéshez.


Nyitóbeszédek – hangsúlyban a fenntartható városfejlesztés jövője

 

A konferenciát Kézy Béla, URBACT szakértő nyitotta meg, aki röviden ismertette a Városok Világnapja 2025 célkitűzéseit és a nap szakmai fókuszait. Ezt követően több kiemelt hazai és európai szereplő köszöntötte a résztvevőket:

  • dr. Latorcai Csabaminiszterhelyettes, államtitkár (Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium)
  • Lánszki Regőépítészeti államtitkár (Építési és Közlekedési Minisztérium)
  • Szokolai Zsoltosztályvezető-helyettes (Európai Bizottság, Regionális és Városfejlesztési Főigazgatóság)
  • Báthoryné dr. Nagy Ildikó Rékanemzeti koordinátor (URBACT / EUI)
  • Szaló Zsófiaosztályvezető (Nemzeti Fejlesztési Központ)

A köszöntők közös üzenete az volt, hogy a hazai városok számára ma már nemcsak lehetőség, hanem szükségszerűség is a klímasemleges és reziliens működés irányába való elmozdulás. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a zöld és digitális átállás összehangolt tervezése meghatározó lesz a következő évek városfejlesztési folyamataiban.

 

Szakmai előadások – fókuszban a zöldinfrastruktúra és a finanszírozás

 

Zöldinfrastruktúra a hazai településfejlesztésben

 

A szakmai program első előadását Dr. Dömötör Tamás, az Építési és Közlekedési Minisztérium osztályvezetője tartotta. Előadásában áttekintette:

  • a települési zöldinfrastruktúra tervezés és szabályozás új kereteit,
  • az Országos Természethelyreállítási Terv városi feladatait,
  • valamint az uniós programok zöldinfrastruktúrát támogató lehetőségeit.

Az előadás kiemelte, hogy a magyar városoknak az elkövetkező években jelentős szerep jut a természetalapú megoldások megvalósításában.

 

Zöld átállás és finanszírozási keretrendszer tervezése a Fenntarható Városfejlesztési eszköz keretében

 

Dr. Földi Zsuzsanna szakértő a digitális átállás FVS-megközelítéséről, valamint a városi digitális és zöld átállás összefüggéseiről tartotta előadását.

Döbrönte Katalin, az Ex-Ante Kft. szakértője bemutatta a Fenntartható Városfejlesztési eszköz finanszírozási logikáját és tervezési folyamatait. Rámutatott, hogy a zöld átállás sikeréhez nemcsak átgondolt stratégiai irányokra, hanem jól strukturált pénzügyi háttérre is szükség van.

 

Panelbeszélgetés – Zöld átállás tervezése a magyar városokban

 

A délelőttöt egy átfogó panelbeszélgetés zárta, ahol a hazai nagyvárosok képviselői osztották meg tapasztalataikat és jó gyakorlataikat:

  • Lőcsei-Tóth Kinga, főosztályvezető-helyettes – Budapest, 100 klímasemleges város
  • Major Helgaklímaügyi megbízott – Miskolc, 100 klímasemleges város
  • Weller Diánaosztályvezető – Pécs, 100 klímasemleges város
  • Nagy Sándoralpolgármester – Szeged, ReGreenX EUI projekt
  • Janza Frigyes, ügyvezető – Ex-Ante Kft.

A párbeszédet Döbrönte Katalin moderálta.

A résztvevők egyetértettek abban, hogy a zöld átállás tervezése ma már nem választható opció: a városok stratégiai alkalmazkodásának alapja.

 

Délutáni szekciók – gyakorlati témák, nemzetközi jó példák, hallgatói projektek

 

A konferencia délutáni programja három szekcióban zajlott, két időintervallumban.

 

Első szekciósáv

 

1. Városi feladatok az új rendeletek viszonylatában

 

Moderátor: Dr. Dömötör Tamás (ÉKM)
Témák:

  • a települési zöld szabályozás aktuális kihívásai,
  • az Országos Természethelyreállítási Terv városi vonatkozásai,
  • Kalocsa Water Sensitive Cities projektje - dr. Bagó Zoltán polgármesterDóka Gábor szakmai vezető,
  • Tapasztalatok a TOP Plusz Zöldinfrastruktúra tervzsűri munkájából.

 

2. URBACT várostalálkozó – Storytelling és kommunikációs workshop

 

Moderátor: Kézy BélaURBACT szakértő
A szekció a városi kommunikáció és közösségi bevonás jó gyakorlatait dolgozta fel.

 

3. Zöld átállás műhely – nemzetközi jó gyakorlatokkal

 

Moderátor: Döbrente Katalin (Ex-Ante Kft.)
Bemutatott projektek:

  • Szombathely sikeres City-to-City pályázata – Bokányi Adrienn, tanácsnok
  • Baja & MEHI – Decarbonization of Buildings (UAEU) – Ambrusné Mike Imolaprojektmenedzser

 

Második szekciósáv

 

1. Közlekedés – fenntartható mobilitás a zöld átállásban

 

Moderátor: Ekés András (AMI szakértő)
A szekció a közlekedési rendszerek klímabarát és fenntartható átalakítására fókuszált.

 

2. Egyetemi hallgatók a fenntartható településfejlesztésért

 

Moderátorok:

  • Matheidesz Rékaügyvezető (MOME)
  • Báthoryné dr. Nagy Ildikó RékaMATE

Témák:

  • TOP Plusz projektek DNSH értékelése – MATE hallgatói projektbemutató
  • Városfejlesztési munkák bemutatása a MOME hallgatóitól

 

3. Energiahatékonysági beruházási tervek készítése a városokban

 

Moderátor: László György (AMI szakértő)
A szekció a települési energiahatékonysági projektek tervezési és megvalósítási lehetőségeit elemezte.

 

A konferencia üzenete

 

A Városok Világnapja 2025 konferencia egyértelműen rámutatott: a zöld és digitális átállás a következő években alapvető fontosságú lesz minden hazai település számára. A rendezvény a szakpolitikai keretek, a jó gyakorlatok és a helyi tapasztalatok bemutatásával hozzájárult ahhoz, hogy a magyar városok felkészülten, stratégiai szemlélettel és innovatív megoldásokkal reagáljanak a klímaváltozás, az energiahatékonyság és a fenntartható fejlődés kihívásaira.

 

A Városok Világnapján elhangzott előadások prezentációit ITT tekintheti meg. 

Submitted by on 05/12/2025
author image

URBACT Nemzeti Kontakt Pont

See all articles