FEMACT-Cities projekt: Helyi fejlesztések a hátrányos helyzetű lányok felzárkóztatásáért Mátészalkán

Edited on 19/12/2024

2024 őszén a Szabolcs 05 Önkormányzati Területfejlesztési Társulás újabb mérföldkőhöz érkezett az URBACT IV Program támogatásával megvalósuló FEMACT-Cities projektben, amelynek célja a nők életminőségének, esélyegyenlőségének és érdekérvényesítésének javítása. A Szabolcs 05 Társulás célja, hogy a hátrányos helyzetű lányok és nők felzárkóztatását segítse, különös figyelmet fordítva az oktatásra, valamint a szociális és a közösségi támogatásra. A projekt keretében megvalósított kezdeményezések kifejezetten a hátrányos helyzetű, elsősorban roma lányok helyzetének javítását célozzák meg, hozzájárulva ezzel a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentéséhez.

 

A projekt egyik kulcsfontosságú eseménye a pedagógusok részvételével megszervezett fókuszcsoportos interjú. Az interjú célja az volt, hogy feltérképezzék a hátrányos helyzetű lányok oktatásával, iskolai jelenlétével és felzárkóztatásával, valamint a hátránykompenzáló programokkal kapcsolatos tapasztalatokat és javaslatokat gyűjtsenek a tanárok köréből. A Képes Géza Általános Iskolában a diákok 1/3-a hátrányos helyzetű, ami komoly kihívás az oktatási intézmény szakemberei számára. A pedagógusok kreatív és sokszínű módszerekkel próbálják segíteni ezeket a tanulókat az iskolai teljesítményük javításában, például kiscsoportos foglalkozások formájában, ahol a gyengébben teljesítő diákok egyéni figyelmet kaphatnak, így javul a koncentrációs képességük és a tanulmányi eredményük.

A projekt következő fontos eseménye egy workshop volt a helyi közösségi házban, ahol a hátrányos helyzetű lányok személyesen megfogalmazhatták iskolai, közösségi vagy akár otthoni problémáikat. A lányok visszajelzései alapján a családi kötelékek és a közösségi támogatás kiemelkedően fontos szerepet játszanak az életükben. A közösség ereje és a családi háttér nemcsak a jelenlegi életkörülményeiket befolyásolja, hanem meghatározza a jövőbeni lehetőségeiket is.

Fótókredit: Bauer Anett

 

Ezek az események nemcsak a hátrányos helyzetű lányok iskolai teljesítményét, hanem jövőbeni társadalmi és munkaerőpiaci beilleszkedésüket is segítik. A FEMACT-Cities projekt következő szakaszában elkészül egy helyi beavatkozási terv, amelynek célja, hogy hosszú távon fenntartható megoldásokat kínáljon, amelyek segítik a fiatal lányokat a sikeres felnőtté válásban, és hozzájárulnak a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentéséhez. Az eddig elért eredmények és a résztvevők elkötelezettsége biztató jelei annak, hogy a projekt célkitűzései megvalósíthatók és a helyi közösség számára jelentős előnyöket hozhatnak.

A projekt időtartama: 2023.06.01 – 2025.12.31

A projekt költségvetése: 846 896 € (EU hozzájárulás: 623 776 €)

Web: https://urbact.eu/networks/femact-citieshttps://www.linkedin.com/company/femact-cities/

 

A cikk írója: 

Komádi Mónika, városfejlesztési szakértő

a Szabolcs 05 Önkormányzati Területfejlesztési Társulás külső szakértője a két projektben


 

Submitted by URBACT Nemzeti Kontakt Pont on 11/12/2024
author image

URBACT Nemzeti Kontakt Pont

See all articles