Jó gyakorlat a civil platformról

Edited on 23/07/2020

A Civil Platformról röviden

A civil platformok jelentősége, hogy összekapcsolják a segítségre szoruló vagy egy adott kérdésben érintett lakosokat az aktív helyi csoportokkal. A civil platformok emellett tanácsadást nyújtanak a helyi csoportoknak, valamint támogatják őket munkájuk összehangolásában. Továbbá a városban működő civil szervezetek tevékenységének koordinálását segítve fontos hidat képeznek a civil társadalom és az állami intézmények között.

Milyen problémákat kezel egy civil platform?

A hosszú távon súlyos kihívásokkal küzdő városok általában súlyos költségvetési megszorításoktól szenvednek. Az önkormányzati bevételek csökkennek, míg a jelentős arányt képviselő idős emberek, a munkanélküliek és a kiszolgáltatott személyek ellátása költséges szolgáltatásokat igényel. Azonban sokan vannak, akiknek ugyan nincs jövedelmet biztosító munkája, viszont olyan készségekkel és erőforrásokkal rendelkeznek, melyeket olyan szervezeteken keresztül tudják kamatoztatni, melyek tevékenységükkel segítik a rászorulókat vagy adott kérdéskört, problémát felkaroló szervezet tevékenységét. Az ilyen csoportok fejlesztésének elősegítése növeli a civil társadalom cselekvőkészségét az olyan – gyakran összetett – társadalmi problémákkal szemben, melyekkel az állami intézmények folyamatosan küzdenek. Az egyik ilyen problémát az egyedül élő idős emberek ellátása jelenti, ahol az önkéntes tevékenység valódi változást hozhat az idős emberek életminőségében, kiegészítve az állami intézmények által nyújtott szakmai gondozási szolgáltatásokat. A civil szervezetek platformjaiba történő befektetés osztalékot is biztosít, hiszen a városnak a stratégiai problémák kezelésére egy keretet kell létrehozni, például a migránsok integrálása érdekében. Ezek a szervezetek a civil társadalomból növik ki magukat, és azokat a forrásokat bocsátják rendelkezésre, amelyeket a helyi szereplők biztosítanak a szervezeteiknek, ezért a koordinációs mechanizmusnak tükröznie kell a helyi önkéntes tevékenység jellegét. Ez néha azt is jelenti, hogy egy civil szervezet platformja nem felel meg az önkormányzat elvárásainak, ebből adódóan a konstruktív munkakapcsolat kialakítása sokszor nehézségbe ütközik.

Kulcselemek: A civil szervezetek platformjának tükröznie kell a helyi önkéntes szektor jellegét, és függetlennek kell lennie az önkormányzattól.

A kezdetekről

Altenában az önkéntes tevékenységbe történő befektetés a költségvetési megszorítások egyik első áldozata volt. Bár a helyi civil szervezetek továbbra is elvégezték a munkájukat, tevékenységüket 30 éven keresztül külső források segítségével látták el. Amikor Altena 2003-2005-ben elkezdett új jövőképét kidolgozni, az addigi gyakorlat megváltozott. Kulcsfontosságú téma volt az idősödő népesség, de ahelyett, hogy ezt csak problémaként érzékelnék, nyilvánvalóvá vált, hogy az idősebb emberek kapcsolati hálóit, készségeit és erőforrásait érdemes kihasználni Altena társadalmi, fizikai és gazdasági helyzetének javítása érdekében. Innen már csak egy apró lépés volt annak felismerése, hogy a városi problémák megoldása érdekében nemcsak az idősebb embereket segítő, hanem az összes Altenában tevékenykedő civil szervezetet is támogatni kell erőik egyesítésében. A civil szervezetek platformját 2007-ben alapították, és „Stellwerk” névre keresztelték, utalva arra, hogy legfőbb feladata a tevékenységek koordinálása és irányítása. Minden civil és egyéb szervezetet meghívtak a Stellwerk-ben való közreműködésre; csatlakozási díj nem volt, viszont a Stellwerk tagjaitól elvárták, hogy összehangolják és megosszák az információkat tevékenységükről, különösképp akkor, ha egy adott kérdésben (pl. a munkanélküliek vagy az idős emberek támogatása esetén) egynél több szervezet dolgozik annak kezelésében. Kezdetben a generációk közötti együttműködésre összpontosítottak, összekapcsolva az idős polgárokat az önkéntesség lehetőségeivel. Az idő múlásával a Stellwerk a város valamennyi önkéntes tevékenységének fő kapcsolattartójává vált. Mivel a civil szervezetek nagyon korlátozott forrásokért versenyeznek, legyen szó tárgyi eszközökről, helyiségekről, reklámról, önkéntesekről vagy finanszírozásról, ezért a legfontosabb kihívás, hogy megtalálják ezen konfliktusos érdekek méltányos és ideális esetben konszenzusos módon történő egyeztetését.

Kulcselemek: A civil szervezetek platformjának fő célja, hogy a lakosokat összekapcsolja az önkéntesség lehetőségeivel, és összehangolja a helyi önkéntes szektor tevékenységeit. A platform közvetlen szolgáltatást nyújthat.

Mit jelent a civil platform?

A Stellwerk költségvetés nélkül indult. Az önkormányzat segítségképp rendelkezésre bocsátotta egy korábban évekig üresen álló rendőrségi állomás helyiségeit, így a Stellwerk körülbelül 70 nm-en két tárgyalótermet, egy irodát, konyhát és vizes blokkot használ. Az önkormányzat fizeti az energia- és vízszámlákat, valamint az esetleges adóterheket. A számítógépeket, az internetet, valamint a telefont és a hálózati előfizetést szintén az önkormányzat biztosítja. A helyi vállalatok adományukkal segítették a konyha felszerelését és a nyomtatót. A fogyóeszközöket, mint például tisztítószereket, WC-papírt, nyomtatópapírt és tintát önkéntesek biztosítják, és további kisebb adományokkal is hozzájárulnak a működéshez. A Stellwerk indulása óta nem rendelkezik fizetett alkalmazottakkal, ám méretében és jelentőségében egyre nagyobb szerepet tölt be (https://www.stellwerk-altena.de). A Stellwerk jelenleg 8 tagból áll, nincs hivatalos kiválasztási folyamat vagy hierarchia. A Stellwerknél dolgozó emberek idejüket áldozva számos önkéntes tevékenységben vesznek részt és sokat tesznek az önkéntes szektor élénkítése érdekében. A szervezet rendszeres segítői a projektmunka adminisztrációjával és összehangolásával foglalkoznak, illetve az emberek beérkezett igényeit, kéréseit próbálják orvosolni. Az iroda hetente kétszer nyílik meg egy olyan drop-in szolgáltatást nyújtva, amely összekapcsolja azokat az állampolgárokat, akik hajlandóak idejükkel vagy pénzzel hozzájárulni helyi projektekhez, vagy tanácsadást biztosítanak azoknak az embereknek, akik érdeklődésüknek megfelelően kapcsolatba akarnak lépni helyi önkéntes csoportokkal (akár a vasúti modell rajongóktól a tánc- és fitneszcsoportokig). Ezen felül a Stellwerk néhány projektet közvetlenül is irányít. Ide tartozik a „javító műhely”, ahol a lakosok segítséget kapnak az önkéntestől a háztartási tárgyak javításában, valamint ide tartoznak azok a rászorulókat, fogyatékkal élőket segítő szociális jóléti projektek, melyek otthoni látogatást és otthoni ápolási szolgáltatásokat nyújtanak, demenciával küzdő betegeket ellátását segítik tehermentesítve ezzel az ápolókat. A Stellwerk nem lép a helyi önkéntes szektor helyébe, hanem elsősorban koordinálja és megkönnyíti a funkciókat, például összekapcsolja a csoportokat a finanszírozási forrásokkal, és csökkenti a párhuzamos tevékenységeket vagy a civil szervezetek közötti versenyt, emellett fontos szerepet játszik új kezdeményezések létrehozásában is. Egy júniusi hálózati látogatás során született az ötlet egy kertészeti projekt megvalósítására. A Pflanzpaten nevű kezdeményezés alapvető funkciót lát el azzal, hogy önkéntesek segítségével beültetik a településen kihelyezett virágtartókat, illetve a belváros szabad területeit. A Stellwerk jelenleg 12 projektet irányít közvetlenül. Ezek a projektek a környező falvak lakosait támogatják, például Knerlingben egy megüresedett általános iskolában a nemzedékek közötti találkozókat szerveznek vagy segítik az idős embereket a bevásárlásban Dahle-ban. Idős embereknek nyújtanak jogi tanácsadást, például végakarat vagy az ügyvédi meghatalmazás tekintetében, valamint évről-évre előadássorozatot szerveznek a lakosságot leginkább érintő témákról, például az egészségbiztosításról vagy a személyi nyugdíjakról. A Stellwerk önkéntesei által fenntartott legjelentősebb szolgáltatás a menekültek integrációs projektje. Itt az önkéntesek az önkormányzat által alkalmazott szakemberek munkáját kiegészítve körülbelül 400 menekültnek tartanak nyelvi órákat, „nemzetközi kávézót” szerveznek, ahol a menekültek helyi emberekkel találkozhatnak, önkéntes mentorokat jelölnek ki, akik egy adott családot segítenek például az oktatási, foglalkoztatási, valamint szolgáltatásokhoz (pl. különböző tanácsadási szolgáltatások) való hozzáférési ügyek intézésében, valamint a „nyilvános ruhásszekrény” nevű kezdeményezés révén a menekülteket ruhaadományokkal támogatják. Altenában a civil szervezetek számáról vagy az önkéntes tevékenység mértékéről nem állnak rendelkezésre konkrét adatok. A becslések szerint mintegy 1000 lakos kapcsolódik a Stellwerk közvetlen projektjeihez, illetve a városban számos önálló kezdeményezés zajlik, amelyeket önkéntesek vezetnek. A Stellwerk évente mintegy 1000 eurót könyvel el adományként és támogatásként. Emellett tárgyi felajánlások is érkeznek, a kertészeti szerszámoktól a kerékpárokig, amelyek az épületben tárolhatók. A menekültügyi munka a központi kormányzat által további 10 000 eurót biztosít az önkormányzaton keresztül. Az önkormányzat egyik alkalmazottja folyamatosan tartja a kapcsolatot a Stellwerk önkénteseivel, segítve őket a támogatási pénzeszközök kezelésében, az épület karbantartásában, valamint a sajtó és a marketing ügyekkel kapcsolatban. Az önkormányzati kapcsolattartó legfőbb szerepe, hogy megvédje az önkénteseket a széleskörű tevékenységgel járó adminisztratív terhektől, illetve fontos kommunikációs csatornát biztosít az önkormányzat és a civil társadalom között.

Kulcselemek: A civil platformot önkéntesek működtetik. Az önkormányzat alapvető támogatást nyújt, de nem gyakorol ellenőrzést az elvégzett munka felett.

Mi az, amit nem támogat a civil platform?

Számos önkormányzat szolgáltatói szerződések révén tartja fenn a kapcsolatot az önkéntes szektorral, ahol a civil szervezetek az önkormányzat által meghatározott szolgáltatások nyújtását vállalják. Ez távol áll a Stellwerk által képviselt működéstől. Továbbá azok az állampolgárok által vezetett mozgalmak, amelyek egy adott kezdeményezést támogatnak vagy elleneznek (például egy új lakótelep építése esetén), szintén úgy tűnhetnek, mintha a helyi civil társadalom számára platformot jelentenének. Az ilyen politikai mozgalmak szintén nem képezik részét a Stellwerkhez hasonló kezdeményezések gyakorlatának.

Összegzés

A Stellwerk, mint a civil szervezetek platformja katalizátor szerepet játszott a lakosok szabad erőforrásainak és kapacitásának felszabadításában, és számos stratégiai jelentőségű projektet generált, mint például a korábban említett Pflanzpaten nevű kezdeményezés. A Stellwerk-ben közreműködő önkéntesek jó példát mutatnak a lakosok önkéntes szellemiségének megragadására. Az állami intézményeknek óvakodniuk kell attól, hogy az önkénteseket saját prioritásaik mentén próbálják felhasználni. Ehelyett átlátható és strukturált együttműködésre van szükség a köz- és a civil társadalom szereplői között, érdekeltségükkel és erőforrásaikkal hozzájárulva olyan projektek működtetéséhez, mint pl. a menekültintegrációs projekt. A civil szervezetek platformjának fenntartásához szükséges segítségnyújtás (pl. a helyiségek és a felszerelés biztosítása), valamint a szervezet ellenőrzése közötti egyensúly megteremtése kihívást jelenthet a tisztviselők és a politikusok számára.

Kulcselemek: A civil társadalom hosszú távon hatékonyan reagálhat azokra a kihívások okozta összetett problémákra, melyekkel a városok küzdenek. A civil szervezetek platformja egy stratégiai politikai döntés annak érdekében, hogy megkönnyítse az önkormányzatok és a civil társadalom közötti kommunikációt.

Eredeti cikk: https://urbact.eu/good-practice-definition-ngo-platform

Írta: s.schmidt

Submitted by Tímea Jaschitzné Cserni on 23/07/2020
author image

Tímea Jaschitzné Cserni

See all articles